Mitől lehet hiperaktív a gyerek?
A gyorsaságnak ára van!
Most nem a gyorshajtásra gondolok, pedig a kettő kísértetiesen hasonlít egymásra.
Hanem arra, amikor nagyobb tempót diktálok magamnak, mint amit a testem-lelkem elbír. Mivel csemetémnek én vagyok a példa, akit akarva-akaratlan másol, nézzük végig, mit is lát. Rohanok reggel a gyerekkel az óvodába-iskolába, utána irány a munka, ahol versenyt futok a kollégákkal vagy a konkurenciával. Hazafelé beszaladok az üzletbe, hogy vásároljak valami gyors vacsorának valót.
Majd otthon sietve kipakolok, elrobogok egy fitness terembe, hiszen divat a “csontsoványság”, mindegy, hogy 18 éves vagyok vagy 38, nem számít, hogy ez mekkora energiámba kerül. Utána futás haza, összedobok egy gyors vacsorát a családnak. A gyerekekkel való beszélgetést elintézem annyival, hogy “Na, mi volt a suliban?” De a választ már nem is hallom, mert otthon is folytatom a zsonglőrködést a mindennapi teendőim között. Ezek után szinte beájulok a fáradtságtól az ágyba és holnap kezdődik minden elölről…
ÉS EKKOR egyszer csak azt mondja a testem, a lelkem, hogy ELÉG!
Kapok például, először csak egy hasmenést -átszalad (!) rajtam az étel,- és ez ugye a betegség természeténél fogva az otthonomhoz köt. Mit teszek még ekkor is? Odakészítek 4 újságot, amit már hetek óta szeretnék elolvasni, 5 könyvet, ami több hónapja várakozik a polcomon. Meg ne feledkezzek a filmekről sem, amit már mióta nem volt időm megnézni. A fejem mellé az éjjeli szekrényre az elmaradhatatlan mobil, laptop, hogy bármikor elérhessenek.
Minden percet kihasználva betegség idején is, nehogy lemaradjak!
Miről is…?
Még mindig “nem vettem a lapot”, amit intő jelként kaptam!
Akkor mit kell tenni?
SEMMIT! A semmit is lehet csinálni.
A fenti életvitelű emberek viszont félnek a semmittevéstől (milyen gazdag a mi nyelvünk!).
Nem kapok bele a 4. könyvbe, nem indítom el a DVD filmet, sőt be sem kapcsolom a televíziót, mert nem szeretném a hírcsatornák által rám zúdított borzalmakat bevetíteni az épp gyógyulni kívánó testembe-lelkembe és minden telefont, internetet kikapcsolok.
CSÖNDET teremtek, kívül és belül is.
Meggyújtok egy gyertyát és nem nézek, nem hallgatok semmit, csak vagyok. Nehéz lesz ezt az állapotot megtartani néhány percnél tovább, de tudatosan kell a semmit “csinálni” és akkor sikerülhet eljutni a nyugalom atmoszférájába. Először össze-vissza cikáznak majd a gondolatok a fejemben. Aztán egy idő után szépen lassan letisztulnak, és ezek a letisztult gondolatok lesznek az igazán fontosak nekem.
Mindezt végig asszisztálják mellettem a gyerekeim. Ha pörgök, ők is, ha én nyugodt vagyok, akkor ez a nyugalom előbb- utóbb rájuk is átragad.
Tehát sokkal többet teszek azzal, ha egy kiegyensúlyozott légkört teremtek, mintha percenként szólok rá a folyton izgő-mozgó gyerekeimre, hogy „ülj már le!” „Ne rohangálj!” „nyugodj le!”
Hiszen kérhetek én olyat, amit én magam se teszek meg, mint szülő?
Igar Beatrix, Tanulás Központ vezetője
