Először féltem, mikor a Tanulás Központba érkeztem

Szabolcs öt évesen került a Tanulás Központba.

Édesanyjával érkezett, az első alkalommal be sem akart jönni a terembe, sírt és kapaszkodott az anyukája szoknyájába. A kisfiú nagyon beszédhibás és zárkózott volt, nehezen nyílt meg a foglalkozásokon. Figyelmét, amikor a tréningre jelentkezett, rövid ideig volt képes összpontosítani akár játékról, akár apróbb feladatról volt szó. Mozgása összerendezetlen, finom mozgásai elmaradtak életkorától. Beszélgetni is nehezen lehetett vele.

Összességében egy állandó félelem érzet jellemezte.

Néhány alakom után már kezdett engedni a kezdeti szorongása, egyre nyitottabbá, kreatívabbá vált és szívesen megosztotta velem élményeit, tapasztalatait. A 7-8 foglalkozást követően már örült a különböző logikai és fejlesztő játékoknak, szívesen tevékenykedett. A kisfiú beszéde javulásnak indult, mozgása harmonikussá vált és a kézügyessége is sokat fejlődött. A pozitív irányú változást a kisfiú közvetlen környezetében is észrevették, jelezték az óvodában és a családban is. Szabolcs olyan ügyessé vált már, hogy az egyéni foglalkozások után mini csoportba kerülhetett, ahol vele azonos életkorú gyerekekkel folytattuk tovább a fejlesztést. Változatos, idegrendszeri érettségének megfelelő hosszúságú gyakorlatokkal, feladatokkal.

Nagyon érdekes volt, ahogyan társaihoz viszonyult, illetve ahogy húzták fölfelé egyre jobban egymást.

Szabolcsnál is mindvégig érezhető, hogy bár gyerekek között van, de szinte mini felnőttként viselkedik nagyon sok helyzetben. Ez gyakran jellemzi a hasonlóan extra érzékeny gyerekeket. Ebből is látszik, milyen bölcs kis öreg lélek lakozik ezekben a gyerkőcökben.

A szülők sajnos már rendelkeztek egy rossz tapasztalattal a nagyobb testvér fejlődését, illetve a fejlődés elmaradását illetőleg.

Ezért félve érkeztek hozzánk Szabolccsal, nem igazán bízva a fejleszthetőségben.
Így tehát az öröm és az elégedettség még nagyobb jelentőséggel bír.

Springárt Katalin óvodapedagógus,
a Tanulás Központ Vác tanulás trénere