Két agyféltekés Tanulás Tréner képzés
Két napos tanfolyam szülőknek és pedagógusoknak.
A tanfolyam elvégzése után munkát vállalni kizárólag pedagógusi végzettséggel lehet.
Próbált-e már boldogulni a hétköznapi teendőkben egy kézzel a kettő helyett?
Pl. egy üveg ásványvíz kibontása, egy vajas kenyér megkenése.
Érdemes csak 1 napig megcsinálni, ahhoz, hogy átérezze azt a nehézséget, amit
azok a gyerekek élnek át, amit a két agyfélteke összehangolatlansága okoz.
Legyen szó olvasás tanulásról, szövegértésről, matematikai műveletekről,
illetve idegennyelv tanulásról.
A két agyféltekés tanulás tréning ezeknek a gyerekeknek nyújt segítséget,
és mivel már nagyon sok szülő tapasztalta ennek a tréningnek a sikerét
saját gyerekén, ezért kérték, hogy szeretnék megtanulni ők is ezt a módszert.
Miben segít a két agyféltekés tanulás tréning a gyereknek?
- Lerövidíti a tanulás idejét.
- Minimum egy osztályzatot javít a bizonyítványában,
vagyis kettesből hármas, hármasból négyes, négyesből ötös tanuló lesz. - Így a gyermek sikerélményhez jut, szívesebben tanul.
- Visszatér önbizalma, önértékelése.
- Hosszú távra szól az ismeretek elsajátítása, és nemcsak a következő óráig.
- A dolgozatok, felelések alatti stressz jelentősen csökken, ez által javul az osztályzat.
A 2 napos képzés alatt saját gyermeke, tanítványa két agyféltekés tanulás trénerévé válik.
Honnan lehet tudni, hogy nincs összehangolódva a két agyfélteke?
Csak néhány főbb jellemző a sok közül:
– Nehezen vagy alig akar rajzolni.
– Rossz az írószertartása,
– Ferde a papírtartása, kéztartása írás közben (felső tagozat!)
– Mozgása összerendezetlen.
– Tic jelenléte.
– Nem tud néhány percnél tovább egy dologra koncentrálni.
– Olvasásnál először magában illeszti össze a szót, utána mondja ki.
– Írásnál kimondja a szót magában, utána írja le.
– Írásnál hasonló betűk között eltűnhet a különbség. (a-o, b-l)
– Nyelvtani szabályok megértése, használata gondot okoz.
1. Nap:
Elméleti tematika:
- A megszokottól eltérő magatartású gyermekek jellemzői.
- Hogyan lehet őket hatékonyan segíteni a tanulásukban, nevelésükben az általunk használt módszer szerint.
- Miként lehet felismerni a különböző életkorokban, csecsemőkorban, óvodás korban, iskolás korban,
hogy nem működik együtt a két agyfélteke. - Mikor jöhet létre, mi okozza a két agyfélteke összehangolatlanságot különböző életkorokban.
- ADHD, hiperaktivitás, figyelemzavar, Asperger szindróma, Tourette-szindróma, Autizmus – néhány gondolat, mikor állhat a két agyfélteke összehangolatlansága ezek mögött.
- Főbb tanulási zavarok – és ezek megoldása megoldása.
- Hogyan csökken a szorongás, a stressz a gyerekekben ezzel a módszerrel.
2. nap:
Gyakorlati és elméleti oktatás:
- Egy 60 perces foglalkozás felépítése, kitérünk olyan részletekre is,
ha valaki pedagógus és szeretné tanítványait fejleszteni, miként tudja megtenni. - Hogyan csináljuk?
- Memória fejlesztés, (rövid és hosszú távú,)
- Koncentráció erősítés,
- Önbizalom építés,
- Önismeret fejlesztés,
- Motiválás, vagyis miért jó tanulni.
- “Milyen varázslattal hangoljuk össze a két agyféltekét?” – az egyik édesanya szavaival élve.
- Milyen gyakran lehet alkalmazni
Két napos személyre szabott tanfolyam,
gyakorlatban is azonnal használható tananyaggal.
A tanfolyam csoportos és egyéni oktatás formájában is működik.
A csoportos oktatást az ország bármely településén vállalok.
Minimális létszám 8 fő.
Díja: 48.000.Ft / fő / 2 nap
Egyéni oktatás, amikor kizárólag egy ember képzése folyik a két napos tanfolyam alkalmával:
150.000.Ft / 2 nap
Ajándékok 14.000 ft értékben.
- Egy alkalom személyes 60 perces konzultáció, a tanfolyam 2 napos része után, ahol fel tudja tenni kérdéseit, és csak azokról beszélünk, ami személyesen Önt érdekli.
Értéke: 8.500 Ft - 1×60 perc hospitálás – gyakorlati képzés – a csoportos foglalkozásainkon,
ahol gyakorolhatja a tanultakat szakember irányításával
Értéke: 5.500 ft,
Küldjön üzenetet Bettinek
Helyszíneink:
Tanulás Központ Vác, Zrínyi u. 3. Ponton Udvar I. emelet
Tanulás Központ Dunakeszi, Kádár u. 2. Kalmár Autósiskola oktatóterme
Térkép a helyszínekre
Szeretettel várom, Igar Beatrix